Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A cián-kérdésről

2010.02.01

 

 

Az éppen 10 évvel ezelőtti cianid szennyezés kapcsán február elseje a Tisza emléknapja lett - a tudományos konferenciákhoz (pl.: http://www.elotiszaert.hu/bovebben.php?id=836) és a lakossági megemlékezésekhez az alábbi néhány tanulság összefoglalásával csatlakozunk "Szövetségben az Élő Tiszával".

 

A köztudat(lanság)

Ami szinte előzetesen megemlítendő, hogy a mérgezés kapcsán a köztudatban az maradt meg, h. a "Tisza vize mérgező" - ez kiigazításra szorul. Szemtanúja voltam, ahogy félévvel később, egy kedves nyári délelőttön, egy kutyuskáját sétáltató hölgy rettegve hívta vissza az állatját a víztől, nehogy valami baja legyen. Ennek gazdasági jelentőségű megnyilvánulása volt, hogy abban az évben az idegenforgalom megcsappant; az idegenek persze nem a Tiszának hiányoztak, mindenesetre a ciánra hivatkozva ez indokolatlan volt. Ugyanis a cianidos vegyület, amilyen látványosan pusztít, olyan hirtelen, és/de nem halmozódik fel, nem okoz elhúzódó mérgezést, terhelést (nem úgy mint a nehézfémek, amik az ipari tevékenység felfutása óta kimutathatók az üledékekben és más élő rendszerekben, akkor is ha nem okoznak látványos pusztulást, vagy ha a "határértékek" alatt marad jelenlétük).

 

A Tisza él

A szennyezés pontosabb értékeléséhez tartozik az is, hogy bár hatalmas mennyiségű hal pusztult ki a folyóból, nem pusztult ki az élet a folyóból. Ez a megállapítás persze viszonylagos, hiszen a szennyezés arra is rávilágított, h. mennyire felszínesen ismerjük csak a folyónk életét, nincsenek rendszeres és visszamenő adatsoraink sem, és nem látjuk át pontosan, hogy hogyan működik az Élő Tisza. A régi, hagyományos tudásunk elveszett, az új, modern módszereink pedig nem elegendőek-megfelelőek a Tisza megfelelő-elegendő megismeréséhez...

 

Baleset, de nem véletlen

Fontos tanulság azt átlátni például, hogy nem egyszerűen baleset történt, amennyiben nem vé(le)tlen szennyeződés történt, hanem rendszerszerű, az ember által szervezetten, előre megfontolt szándékkal, folytatólagosan elkövetett szennyezés és veszélyeztetés; ami a tudomány és a technológia által kifejlesztett, tervezett, engedélyezett és elfogadott, de mindenesetre évtizedes napi gyakorlatban követett bányászati módszertan egyenes (rendszerszerű) következménye, hatása. A megoldáshoz, ti. az ilyen "balesetek" elkerüléséhez az kell, hogy erről a technológiáról, ami cián szennyezést okoz (!), le kell mondani; és nemcsak a Tőkének, hanem nekünk is, akik fizetett hasznonélvezői vagyunk a mérgező, de kényelmes technológiáknak...

 

Kárpótlás nincs

A szennyezés rendszerszerűségét mutatja az a szomorú tanulság is, hogy végül is nem sikerült kárpótlást kapnunk, még pénzbelit sem, pedig megvan a profitját mi számlánkra növelő tőke: a rendszer működik, a jogászok és más szakemberek dolgoznak, a zagytározók földtöltéseinek biztonsága ugyan nem lett megoldva, (de) az ilyen technológiával termelő üzemeket nem állították le, sőt újabb fejvesztett fejlesztések maradnak állva: fennáll a veszélye, hogy Verespatakon egy sokkal nagyobb ilyen aranybányát építsenek... Vannak persze eredmények, tavaly decemberben a "magyar" parlamentben sikerült betiltani a cianidos technológia használatát (tehát 9 évvel a híres katasztrófa után még itthon is volt ilyen!), és most a politikusok erősen dolgoznak az EU-s betiltásért is.

 

Mérgező modernitás

Végső tanulságként ki kell mondjuk, hogy nemcsak az aranybányászatunk cianidos, hanem az egész modern-iparszerű világunk mérgező, és a szennyezések végső és rendszerszerű forrása a modernkori tájértelmezésünk és tájhasználatunk, amiben a folyó, a hely, az arany és a cián, mind csak eszközök, un. erőforrások a Modern Ember végtelen igényű, pontosabban végletes igénytelenségű (el)fogyasztói társadalmának fenntartása céljából. Ennek a rendszernek a végét, fenntarthattalanságát, a növekedés határait, éppen ezen "erőforrások" véges terhelhetősége jelenti, aminek csak színes illusztrációját adják a mindenkori cianid szennyezések. És ebből a struktúrális csapdából csak úgy tudunk kikerülni, ha új struktúrát építünk ki; a csapda fényesítése, vagy éppen zöldítése nem hozhat megoldást.

 

Hal(va) vagy Ember?

Levezetésképpen meg kell említeni, hogy nem a Tiszáról van szó egyszerűen, nem a halakról, és még csak nem is a horgászokról. Nem "zöld", nem "természetvédelmi" kérdés ez. Itt az Emberről van szó, az ember túléléséről. Amikor azt szeretnénk, hogy a Tiszának jó legyen, akkor ezzel az embernek kedveznénk, pontosabban akkor kedvezünk az embernek, ha azt akarjuk, hogy a Tiszának jó legyen. Mert amíg modern közgazdasági rendszerünk virtuális valósága csak virtuálisan és végesen tudja biztosítani jólétünket, a Folyó és a Természet valóságosan és végtelenül tudná az életfeltételeinket. Ha hagynánk...