Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Helyre-igazítás

2010.01.29

 

Kezdjük rögtön ezzel az idei tavaszt. Minthogy február a tavasz kezdete - legalábbis az Egyetemen. Járt már a fejemben, h. mi lenne méltó kezdés az idei szezonra - a tavaszi félév alatt tervezem aktuális illusztrációkkal ellátni a témát - , végre megtalált vmi a napokban, amit ideillusztrálok kezdésnek:

 

 

Kép

Hozzá kell tenni, h. számomra nem derült ki, h. milyen időszakra vonatkozott a horoszkóp az újság belső címlapján, amit ezzel a többszinten is ható üzenettel zárt a Szerkesztőség, minthogy a fejlécéből csak annyi derült ki, h. XIII. évf. 8. szám, de a megjelenés rendszeressége, v. akár, h. melyik év, az nem. Egy hajléktalannak látszó kollégától vettem a lapot a múlt héten a városba menet, és a télies tél folytán feltűnt, h. az újságba(n) ehhez képest alulöltözöttek, ill. egy október 23-hoz kapcsolódó cikkből azt sejtettem, h. nem a legfrissebb sajtóhoz jutottam, de legalább 74 Ft az árulónál marad...
 

Mindegy, ránk fér egy kis Helyre igazítás.

 

Ilyen céllal igyekszem rendszeres bejegyzésekkel szolgálni ezen az oldalon most egy ideig, h. helyesebb, azaz a hely-hez jobban igazodó legyen a tudásunk és világképünk, mert mai világunk rákfenéje éppen az, h. helytelenítve, globalizálva lett, az ember el lett szakítva az eredendő közösségeitől természeti és társadalmi értelemben egyaránt, és így az eredendő valóság helyett egy új, hamis "valóságba" helyezik, és helyezkedtetik.

 

És hogy nem találja a helyét arra ugyanezen újság vezércikkéből idézek számokat. "Magyarország" népessége az alábbiak szerint alakult tavaly (ez vlsz. még 2008-ra vonatkozik /BP.):

 

születés

47110

halálozás

66590

mérleg

19480

 

Ez azt jelenti, h. egy-egy kisváros népessége tűnik el évről évre (mondjuk Szolnok Debrecen között a városok ahányan vannak Miklóstól Szoboszlóig, annyi év alatt eltűnnek), ráadásul egyre növekvő tempóban (előző évben 1,8 %-kal több születés esett, és 5,8 %-kal (!) kevesebb volt a "természetes" fogyás). És ez a húszezres államháztartási hiány arányaiban még többet mutat: több mint 40 %-kal többen halnak meg, mint ahányan megszületnek! Nahát ez, és ennek a rendszerszerű okai, amik idézőjelbe teszik az országunkat... Íme, az egyik legfontosabb tanulság, amiről sokszor lesz szó itt, h. az öngyarmatosításunkkal díszített a fogyasztói társadalmunk elfogyasztja magát (de akár tegeződhetünk is:-).

 

További közölnivalóim, és a tavaszi félévem szÖveges részei elé had ajánljam végül azt az Öveges-szöveget, amit szintén ebben az utca(a)lapban talátam: "Az oktatás célja nem az, h. befejezett tudást adjon, hanem az, h. szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra." (Idézet az Öveges József professzorról megemlékező cikkből. Flaszter XIII./8. p.6.)