Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A honlap célja

Módszertan

Tanmesék

Tézisek

Cikkek, tanulmányok

Helyettem írták

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az alábbiakban a legfontosabb fogalmakat járjuk körül a klasszikus kérdés-felelet formában – kevert stílusban, mert egyszerre kell(ene) megfelelni a teoretikus tisztaságnak, a tudományos pontosságnak és rendszerszerűségnek és a játékosságnak, könnyű olvashatóságnak (és ez egy fontos hatóság:-)

 

Fenntarthatósági kiskáté

 avagy Gyakran Ismétlendő Válaszok

 

 

El lehet magyarázni egy tolvajnak, hogy nem jó lopni?

Nem.

 

El lehet magyarázni egy embernek valamit, ami kívül esik a modelljein?

Nem. De ebben neki is van felelőssége…

 

A legeltető vagy az istálózó állattartáshoz kell több szakértelem?

Egyformán sok szakértelem kell hozzájuk. A különbség nem a szükséges szakértelem mennyiségében van, hanem hogy hol van az a tudás. A modern iparszerű állattartás esetében a szakértelem az állattartás helyétől távol, az állattartó közösségtől függetlenül koncentrálódik, a szükséges infratruktúra, vegyszerek, energia, városi szakértelem, stb. formájában; a hagyományos, természetszerű állattartás esetében a helyi állattartó emberben (pásztor) és közösségben, valamint a helyi tájban van meg a tevékenység fenntartásához, működtetéséhez szükséges szaktudás, anyag és energia. Ennek megfelelően a modern, iparszerű rendszer külső emberi tényezőknek /rendszereknek kiszolgáltatott, a hagyományos természetszerű rendszer nem, az természeti (ember feletti) tényezőktől /rendszerektől függ.

 

Mi a fenntartható? (És mi nem az?)

Fenntartható az, ami (ön)működik – annyira és úgy fenntartható, amennyire és ahogy más rendszerektől függ a működése, életfolyamatainak fenntartása.

A fenntartható rendszer jellemzői:

  • önfenntartó, önérdekű, belülről vezérelt, többhasznú, létszükségleteit kielégítő (omnifunkcionális), környezeti kapcsolataiban kölcsönösen hasznos és függő működés;

  • egymásba-ágyazott (holisztikus), egységenként zárt alrendszerekből álló önhasonló, többszintű (hierarchikus) szerkezet;

  • egységenként és szintenként azonos működési elvekkel, mintázatokkal, és különböző feladatokkal és felelősséggel.

Ilyen a Természet szerkezete és működése, amiben az alrendszerek számára hosszú távon (az egyedek életéhez képest végtelenül!) biztosítva van az életfeltételek állandósága.

A nem-fenntartható rendszer jellemzői: egyirányú függés (szivattyú hatás), kívülről vezéreltség, nyitott működés, kétszintű szerkezet, különböző működési elvekkel, szabályokkal, jogokkal. Ilyen a modern emberi civilizáció, amiben az alrendszerek (kisebb közösségek) ki vannak szolgáltatva általuk nem befolyásolható hálózatoknak, nem-természeti rendszereknek, állandóan változó feltételekkel, létbizonytalansággal.

A fenntarthatóság programja tehát, nem a jelenlegi rendszer fenntartását jelenti, hanem egy önműködő, (ön)fenntartó, emberi rendszereknek nem kiszolgáltatott, a Természet időtlen működésébe illeszkedő rendszer kiépítését. (Megjegyzendő, hogy e követelményeknek nagyjából megfelelt a modern kor (újkor/felvilágosodás) előtti rendszer – s ilyen értelemben zsákutca az európai típusú modernizáció, ill. példaértékűek a premodern szerkezetek. És teljesen megfelelt az írott, hivatalos történelem előtti korszak – e töréspont jelképe a bűnbeesés.)

 

Mi a fejlődés?

A fejlődés jelenlegi értelmezésben a kényelem növekedése, az egyéni ember szempontjából. A mindennapi értelmezésben, és a jelenkori gazdasági szabályok szerint, a fejlődés azonos a növekedéssel.

A fejlődés eredendő értelemben a természet magasabb szintű/rendű törvényeihez való minél teljesebb igazodás.

 

Mi a fenntartható fejlődés?

A FF a modern kor/modell fogalma a növekedési paradoxon elfedésére, ti., hogy egy véges rendszerben végtelen növekedés csak véges ideig folytatható. Másképpen: a modern kor szerint értelmezett a fejlődés fogalom legfontosabb jellemzője éppen a fenntarthatatlanság, a végesség, a magasabb természeti rendszerek korlátaiba történő szükségszerű ütközés.

 

Mi a modern /avagy hogyan értelmezzük a jelenkort?

Az újkori európai forradalmak (racionalitás, iparszerű termelés és társadalom) kapcsán létrejövő korszellem, modell (stb.), amikor az ember végképp kiszakad az eredendő, természetes valóságból és új, a Természettől elszakadt, modern valóságot épít ki.

A modern kor /ember /szellem /modell legfontosabb jellemzője, tehát Természet-ellenessége, és ezzel szerves összefüggésben Isten-ellenessége. A modernitásban az ember magasabb rendű kontroll iránti vágyát emberi szintű találmányokkal pótolják, ezeken keresztül irányítva az emberiséget. Ezek rendszereit nevezzük ideológiáknak, ilyen isteni szintre emelt megkérdőjelezhetetlen világnézeti-életszervezési találmányok pl. gazdasági növekedés, demokrácia, tőke szabad áramlása, egyenlőség, a technológia/tudomány-mindent-megold, a természet arra való, hogy az embert szolgálja stb.

 

Mi a materializmus?

A materializmus a modern kor legalapvetőbb ideológiája, amikor az ember a valóságból csak a fizikai jelenségek szintjét hajlandó elfogadni, a fizikai jelenségeken túli (metafizikai) szintjét nem. Így a materialista ember mintegy csapdába záródik: az anyagi valóság szintjén reked, eredendő emelkedett emberi funkcióit nem tudja megélni, ugyanakkor az anyagi(as) világ végességétől szenved, elve(szte)tt szakrális kapcsolatát pótszerekkel próbálja pótolni (ezeket rendszerezik a modern ideológiák).

 

Hamis-e a jelenkori modern világunk?

Nem hamis, amennyiben saját maga által ellenőrizzük: jelenleg a többségi, legalábbis a hangoztatott, vélemény szerint ez a világ a reális, normális.

Igen, hamis; amennyiben a magasabb rendű mércén ellenőrizzük, mert az eredendő Természeti valóságtól elszakadt, abba nem illeszkedik. A Természet törvényei szerint ez a jelenkori modern világ irreális, nem normális. (Ld. még: összeomlás.)

 

Mi a Természet?

A Természet a Teremtés legnyilvánvalóbb megnyilvánulása. (A modern modell a Teremtés fogalma helyett az evolúció fogalmát használja; ez rendszerbeli, funkcionális magasabbrendűségét nem kérdőjelezi meg.)

A Természetnek /-ben van egy eredendő működési rendszer, ami fenntartható életet (működést) biztosít az elemeinek.

A Természet az a rendszer, amibe az ember mint alrendszer beletartozik; így a Természet adja azt az objektív mércét, amihez az ember viszonyíthat és viszonyítania kell.

A földi Természet része a Világegyetemnek, a földi Természetnek része az emberi természet. (Az emberi természet eredendően hasonlóan működik a Természettel – a fenntarthatóság elveinek megfelelően. Vö.: ahogy fenn, úgy lenn; ahogy kinn úgy benn, stb.)

 

Mi az ember feladata?

Az ember feladata a fenntarthatóság elérésében az, hogy megtalálja a helyét és a szerepét az eredendő működési rendben, a Természetben, és megfeleljen ennek.

(A modern modell szerint az ember feladata, hogy korszerűsítse, továbbfejlessze a természetet a saját rosszulfelfogott érdekeinek megfelelően.)

 

Mi a Természet feladata?

Ennek a kérdésnek a megválaszolása túlmutat az ember kompetenciáján. Még akkor is, ha tudós az illető.

A Természet működik, funkcionál, él, fenntart, stb. És ez jó.

 

Mi a kellemetlen igazság? /Belefér-e a narancs?

Az igazság az, hogy a mai világunk, fogyasztásunk, környezeti terhelésünk, életmódunk mai szintje nem fenntartható, nem működtethető a Földön, nem vihető át máshova, nem reális, összeomlásra van ítélve. Ez akkor is így van, ha ez a világot nagyon megszoktuk, kényelmesnek találjuk, és úgy gondoljuk, hogy jár nekünk ez az életszínvonal. Ez akkor is így van, ha nem gondoljuk (vesszük észre), hogy be lennénk csapva, hogy hamisak az értékeink, amikhez annyira ragaszkodunk, hogy „Te se mondanál le róla” (pl. technológiai eszközök, gyors utazások, kényelem, narancs, stb.); hogy jelenlegi modern, pénzben kifejezendő jólétünkkel elvesztetettünk egy pénzben nem kifejezhető, mert eredendően, ingyen létező jól-létet. És akkor is, ha ez az igazság nagyon kellemetlen.. (Ld. még Al Gore.)

A narancs nem fér bele. Mert nem fér bele ahogy termelik, ahogy ide szállítják, és ahogy terítik. De belefér(hetne) az alma – és belefért volna minden, ami szükséges az emberi élethez, ha nem tettük volna visszafordíthatatlanul tönkre.

 

Az ember okozza-e a klímaváltozást?

Nem az a kérdés, hogy az ember okozza-e, hanem, hogy az emberi tevékenység a fenntartó vagy az összeomlasztó irányban befolyásolja-e a klímát (és az egyéb környezetei rendszereket)? Hogy mindent megteszünk-e hogy tudjon normálisan működni a Természet rendszere, vagy ellenkezőleg. Ha folyamatosan ütlegeljük egy ember fejét, és azon a „változás” (értsd: összeomlás) jelei kezdenek mutatkozni, hamis kérdésfelvetés, hogy mi okoztuk-e vagy egyébként is elpusztult volna.

 

Mi a „klímaváltozás” („CC”)?

A klímaváltozás („climate change”) a globális környezeti összeomlás jelenségének politikailag korrekt fedőneve.

 

Mi az összeomlás?

Örülünk-e az összomlásnak?

Mikor lesz az összeomlás?

 

Mi a megoldás /hogyan lehetünk fenntarthatóak?

Hozhat-e a technológia fejlesztése megoldást /fenntarthatóságot?

 

Hozhat-e megoldást az alkalmazkodás?

 

Mi a természetvédelem?

 

Mi a legfontosabb energia-kérdés?

 

Mi a globalizáció?
Mi az öngyarmatosítás?

 

Az Ember vagy a Természet fontosabb?

 

Szakmai-tudományos alapon hozzuk döntéseinket?

 

 

 

 

Jó-e a Tisza szabályozás?

A Tisza modernkori szabályozása nem jó, amennyiben/mert nem illeszkedik a folyó és a táj eredendő működéséhez.

A modernkori Tisza szabályozása az elejétől kezdve nem, ill. nem jól ismerte fel a folyó és mintázatainak funkcióit, a folyót és a tájat elválasztva egymástól mindkettőt működésképtelenné, vagyis önfenntartásra képtelenné, külső anyag- és energiaáramlási folyamatok számára kiszolgáltatottá tette, egyfunkciós csúcsrajáratott működésre kényszerítve.

 

Mi az ártér (a Tisza-vidéken)?

Az ártér az az eredendően mélyfekvésű terület, amit az árvíz elöntene.

Az ártér a folyó vízjárásának megfelelően további szintekre osztható: mély-, alacsony-, magasártérre. A különböző szinteknek különböző, de szintenként azonos funkciójuk van: a mélyártér állandó vízborítással, az alacsony ártér mindenévi, de időszakos vízborítással, a magasártér rendszeres, de nem mindenévi vízborítással, és ehhez igazodó növényzettel és haszonvételekkel (gazdálkodással) jellemezhető (az eredendő működési rendszer szerint).

Az ártér inverze a táj mintázatában az ármentes szint (másképpen: magaspart), helyzetének megfelelő funkciókkal – így jön létre az egységes élhető és éltető, fenntartó és fenntartható táj.

A szabályozás következtében (az árvíz oldalirányú felduzzasztásával) a terület egésze árvízveszélyeztetté vált, ugyanakkor nem kapja meg a rendszerszerű árasztást – az árterek 95 %-a egyáltalán nem, a maradék 5%-a katasztrófaszerűen.

Ma, a modernkori szabályozás nyomán, az árteret a folyóról árvízvédelmi töltésekkel levágták, a gátak között, a folyó mellett hagyott, áradáskor víz alá kerülő terület a hullámtér.

 

Mi az árvíz (a Tisza-vidéken)?

Az árvíz a Természet szívverése, ami évenkénti rendszerszerű pulzálásával vizet és tápanyagot hivatott juttani, az egyébként klimatikusan csapadékhiányos tájba.

Az árvízi víztöbbletnek helye van a vízháztartási mérlegben, a fizikai tájban az árterekben, és a táj működési, biológiai rendszerében is. Az árvízi víztöbblet rendszerszerűen tavasszal, az alföldi száraz félév elején érkezik, szétterüléséhez (tájba jutásához) eredendően alkalmas a táj domborzata (szintek és medrek rendszere), és az élet ennek megfelelően szerveződött (halak szaporodása, növények vegetációja, stb.).

A modern vízügyi szakirodalom szerint „az árvíz a folyó lázas életjelensége” (Lászlóffy W.: A Tisza. Bp., Akadémiai kiadó 1982. p.108.).

 

Jó-e /Kell-e vízlépcső a Tiszára?

Nem kell vízlépcső, mert nem jó megoldás. A vízlépcsők a táj életében trombózisként jelentkeznek, a duzzasztás pedig ödémaként értelmezhető. A víz visszatartására a Tiszai-alföldön az oldalirányú vízkivezetés a megoldás (lásd még: fok és fokgazdálkodás).

 

Jó megoldás-e a Tisza-tó?

 

Mi a fok?

A fok olyan kisebb meder vagy csatorna, ami kapcsolatot biztosít a nagyobb meder és a hozzá tartozó ártér között, vagy két ártéri vízállás között. A fok a főmederhez képest funkcionálisan oldalirányú meder, amennyiben a főmeder vizét oldalirányban vezeti ki az ártérre, ill. onnan vissza. (A főmederrel funkcionálisan párhuzamos kisebb medrekre javasolandó az ér elnevezés.) Beszélhetünk elsődleges fokról, ami a főmeder-ártér kapcsolatot biztosítja, ill. másodlagos fokokról, ami az ártér egyes medrei, tavai között biztosítanak kapcsolatot. A főmeder és az ártér közötti kapcsolatot eredendően a főmeder mentén képződő árvízi lerakódások, az ún. parti hátak (levee, a vízügyi szakirodalomban: övzátony) nehezítik – ezt a magasabb vonulatot vágja át a fok, megteremtve a lehetőséget arra, hogy áradáskor a víz alulról (értsd: zúdulás nélkül) töltse fel az árteret, ill. apadáskor a mélyárterek küszöbszintjéig le tudjon ürülni a terület. A küszöbszintek mögött zárt medrek, medencék találhatók, melyek méretük, helyzetük, vízháztartási és biológiai jellemzőik szerint különböző vizes élőhelyek lehetnek, és döntő szerepük van (lenne) az árvízi víztöbblet elhelyezésében és a csapadékhiány pótlásában, végül is a vízháztartás kiegyensúlyozásában. Az állandó, áradásonként megújuló, nyílt felülettel rendelkező víztestekre javasoljuk az ártéri tó elnevezés bevezetését.

 

Mi a fokgazdálkodás?

A fokok használatával megvalósuló vízgazdálkodást nevezzük fokgazdálkodásnak – ill. neveznénk, ha lenne ilyen, de ennek lehetőségét a modernkori folyószabályozás elvette, és a mai napig nem sikerült a vízmérnöki köztudat(lanság) megakad A fokgazdálkodás lényege tehát az oldalirányú vízkivezetés, ami a Tiszai-alföldön a meglévő eredendő természetes infrastruktúra felhasználásával a főmeder elzárása/duzzasztása nélkül adja a vízvisszatartás lehetőségét, a csapadékhiány ellensúlyozását, az árvízi víztöbblet elhelyezését, a belvíztározók létét.

 

Mi az ártéri (táj)gazdálkodás?

Az ártéri (táj)gazdálkodás az ártéries területek eredendő adottságaihoz, természetes működési rendjéhez igazodó, az ki- és felhasználó (mező)gazdálkodási forma, művelési módok összesége. Mint ilyen az „ártéri” jelző elsősorban a módszert jelöli és nem a helyszínt – manapság az ártereken (is) iparszerű gazdálkodás folyik, ami a tájhoz nem igazodni akar, hanem azt igazítani akarja.

 

Miért kanyarog(na) a Tisza az Alföldön?

 

Milyen a mai vízgazdálkodásunk?

 

Mi a helyzet a feliszapolódással?

 

Mi az, hogy vízvisszatartó vízgazdálkodás?